Tízezer eurós állami támogatás fiatal vállalkozóknak

Beszterce- Naszód megyei RMDSZ
Tízezer eurós állami támogatás fiatal vállalkozóknak

Az RMDSZ gazdaságélénkítő programjának első részeként tekinthető az a kormányhatározat, amelyet nemrégiben sürgősségi rendelettel fogadott el a kormány. A határozat olyan fiatal vállalkozók támogatását célozza meg, akik tanulmányaik elvégzése után vállalkozásba kezdenének, de nincs meg hozzá elegendő tőkéjük. Számukra tízezer eurót kínál fel a román állam, térítésmentesen.
A program elsősorban az itthonmaradást és a munkahelyteremtést szorgalmazza, ezáltal hozzájárul a munkanélküliség csökkentéséhez is. Azon fiatalok kapják meg az esélyt saját vállalkozásuk beindítására, akik 35 év alattiak és első alkalommal próbálkoznak a vállalkozói szférában, nem voltak soha részvényesek semmilyen cégben, még cégtársként sem. A kritériumok között az is szerepel, hogy a vállalkozást elindító fiatal nem lehet vezetőségi tag semmilyen cégben, még családi vállalkozásban sem. Ha ezeknek az előírásoknak megfelel az adott személy, a vállalkozást el lehet indítani egyéni részvényesként vagy többségi tulajdonosként is, legfeljebb öt, szintén debütáns társsal együtt.
A támogatás megszerzéséhez pontokat kell gyűjteni, akinek a vállalkozása megkapja a 60 pontot, az pár napon belül elindíthatja a céget. A pontrendszer kritériumok alapján működik, a legkisebb elérhető pontszám az 5, a legnagyobb 20. Így például attól is függ, hogy hány pontot gyűjtünk össze, hogy milyen tevékenységű vállalkozásra vágyunk és ezt hány alkalmazottal kívánjuk tető alá hozni: ha termelésben gondolkodunk 20 pontot, ha szolgáltatásban 15 pontot, ha kereskedelemben vagy más profilban, akkor csak 10 pontot szerezhetünk. Ennek függvényében, minél több személynek adunk munkát, annál nagyobb pontszám jár: ha két alkalmazottal szeretnénk dolgozni 10 pontot, ha négy alkalmazottal, akkor már 20 pontot gyűjthetünk össze. Ha négy munkaerőt alkalmazunk felmentést nyerünk a társadalmi biztosítás fizetése alól is. Több pontot érdemel továbbá az is, ha vidéken indítjuk el vállalkozásunkat és az is, ha új technológiával szereljük fel. A tízezer eurós állami támogatáshoz a fiatal vállalkozónak minimum 50% önrészt kell hozzátennie, ha ezt banki hitelen keresztül teszi meg, szintén több pontot kap.
Ugyanakkor a kormányhatározatban korlátozzák a cégek profilját. Nem lehet például pénzügi tanácsadással és biztosítással foglalkozó cég, sem ingatlanközvetítő, szerencsejáték és fogadásokat eszközlő vállalkozás, fegyverkereskedelem, szeszesital- vagy dohányárukereskedelem, növényeket vagy tudatmódosítószereket eladó cég sem.
Az állami támogatás térítésmentes és rendkívül széleskörű, erre az évre 1100 cég létrehozására van keret. Az összeg véges, ezért mihamarabb pályázni kell. Ha már az ötlet megvan a saját vállalkozáshoz, online kell bejegyeztetni és mindössze tíz napon belül el is lehet indítani. A vállalkozások bejegyzését a www.aippimm.ro weboldalon tehetik meg, itt találnak teljeskörű tájékoztatást is a további részletekről.
 

Hozzászólások

Hozzászólás

  • A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
  • A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
  • Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
  • Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
  • Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
  • Kérjük ha hozzászólását elküldte, várjon türelemmel. A hozzászólások elküldésük után 60-120 másodperccel jelennek meg. Megértésüket köszönjük
A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.